Startup Hungary kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Startup Hungary
A Microsoft Magyarország is képviselteti magát a Startup Hungary tanácsadó testületében
Szabó Péter, a Microsoft Magyarország vállalati és partnerkapcsolati üzletágigazgatója is tagja lett a Startup Hungary tanácsadó testületének. A felhőtechnológia és a mesterséges intelligencia, valamint vállalkozások digitális átalakulásának elkötelezett támogatójaként a Microsoft is aktívan részt vesz a startupok érdekképviseletét ellátó alapítvány munkájában. A Microsoft Magyarország nemcsak szakértői és technológiai támogatást nyújt a vállalkozásoknak, hanem az üzletszerzésben is kész segíteni őket.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.